Kereszténység
   

Jézus Krisztus

A háttér
Az evangélium
Halála és feltámadása
Krisztológiai felségcímek
Kereszténység
Jézus az egyházban
A második eljövetel

A kereszténység (a magyarországi protestáns hívők szóhasználatában gyakran keresztyénség)^[1]egyistenhívő^[2] vallás, amelynek középpontjában a názáreti Jézus élete és tanításai állnak, ahogy az az Újszövetségben szerepel.^[3] Mintegy 2 milliárd követőjével a legelterjedtebb világvallás. A zsidó és iszlám vallással együtt a bibliai Ábrahámhoz visszavezethető egyistenhívő vallásokhoz tartozik.

Astro - Christ (Part 2)

A kereszténység az Ószövetségen, valamint Keresztelő Szent Jánosnak, Jézusnak és első követőiknek az Újszövetségben leírt életén és tanításaikon alapul. A keresztények egyistenhívőknek vallják magukat, és néhány felekezet kivételével azt is vallják, hogy az Egy Isten a Szentháromságot alkotó három személyben (Atya, Fiú és Szentlélek), mint az Isten szétválaszthatatlan lényegében (hiposztasis) létezik. A keresztények hite szerint Jézus az ószövetségi próféciák által megjövendölt Messiás (Fölkent), más néven Krisztus, az emberiség megváltója a bűntől. A kereszténység számos, kultúránként változó vallásgyakorlatból és számos különféle hitet valló felekezetből tevődik össze. Az elmúlt két évezredben kialakult keresztény felekezetek három fő ágazatba, a katolikus, ortodox és protestáns egyházakba csoportosíthatók.

Etimológia

A „Krisztus” szó a görög Chrisztosz (Χριστός) főnévből származik, ami a héber Mosiah (משיח), azaz Messiás szó fordítása (óhéberről ógörögre). Jelentése: Fölkent. Ebből született a görög chrisztianosz (Χριστιανος), illetve a latin Christianus kifejezés, amelyek jelentése „Krisztus-követő”, „krisztusi”. A szó középkori magyar formája kirisztián, kirisztyán, majd keresztyén volt (érdekes, hogy az orosz krisztyányin parasztot jelent, a prasztój, viszont, egyszerűt)). A 17. századtól azonban, a katolikus egyházban elterjedt a keresztény alakváltozat a könnyebb ejthetősége miatt, majd a kereszt szóval is összekapcsolták. A magyar protestánsok nagyobb része még ma is a keresztyén alakváltozatot használja, de ma már egyre több újprotestáns is kereszténynek mondja magát, tudva hogy ugyanazon szó régi és új használatáról van szó csupán. Ma egymás mellett használjuk e két kifejezést, a keresztyén egyértelműen a hagyományos protestáns egyházak műszava.

A kereszténység története

A kereszténység története Jézussal kezdődött. A keresztény egyház története is ekkor indult, hiszen Jézus maga jelölte ki Pétert a leendő egyház fejének. Az első római püspök, a későbbi pápák elődje tehát Péter lett. Vele egy időben térített Tharsusi Szent Pál is, aki az 1. században megnyitotta az utat a nem zsidó vallásúak kereszténnyé válása előtt. Az ókeresztény kor nagyjából Kr. u. 600 körül ért véget, amikor a keresztény egyház kialakulása és a vallási tanok véglegesítése Gergely pápával lezárult.

A keresztények száma napjainkban

2005-ben a kereszténység mintegy 2 milliárd követőjével a világ legelterjedtebb vallása. (Összehasonlításul: az iszlám követői 1,3 milliárdnyian, a hinduk mintegy 841 millióan, a nem vallásosak kb. 774 millióan vannak.) A kereszténység számos ágazata közül a katolikusok vannak a legtöbben, 1,1 milliárdnyian. A protestánsok száma a nagyszámú felekezetekben összesen 367 milliónyi, az ortodox egyházakhoz tartozóké pedig 240 millió. Van még kb. 216 milliónyi anglikán és 414 milliónyi független (akik nem tartoznak a főbb egyházakhoz), valamint 32 milliónyian egyik felsorolt csoporthoz sem tartozó egyházak tagjai (Jehova Tanúi, mormonok stb., akik magukat keresztényeknek tartják, de más felekezetek nem ismerik el őket annak).

Bár a kereszténység a világ legtöbb hívővel rendelkező vallása, és világszerte kiterjedt missziós munkák folynak, a Föld népességéhez viszonyítva a keresztények száma folyamatosan csökkenőben van. Amíg a Föld lakossága évente kb. 1,25% évi növekedéssel bír, addig a kereszténység csak 1,12%-kal növekszik az iszlám 1,76%-os növekedésével szemben. Ennek oka abban keresendő, hogy a keresztényekéhez viszonyítva az iszlám nemzetek születési arányszáma jelentősen magasabb.

Alapvető tanítások

A kereszténység erkölcstana

Szabadság

Az ember szabadsága azt jelenti, hogy felelősen tud dönteni az élet kérdéseiben, mert van egy objektív erkölcsi norma, amelyhez az ember magát mérheti. A szabadság nem lehet szabadosság, s nem lehet korlátlanság, mivel az egyes emberek szabadságát a másik ember hasonló szabadsága korlátozza. A keresztény ember szabadsága Isten ajándéka, amely lehetővé teszi, hogy felismerje és önként megtegye Isten akaratát, így eljutva az örök életre. A jó ismerete még senkit sem tesz jóvá. A megismert jó megvalósítására rá is kell nevelni az embereket – azaz tudatosan kell az ember lelkiismeretét Jézus tanítása szerint alakítani.

A kereszténység fő ágai

A kereszténység főbb ágai

A keresztények számos különböző vallási felekezetbe tartoznak szerte a világon. Bizonyos egyházi közösségek úgynevezett „szupertestet” alkotnak, melyben egymástól független keresztény szervezetek egymással lelki közösséget tartanak fenn, egymás keresztségét kölcsönösen elismerve és arra utalva, hogy eretnekség vagy szétválás a közös gyökereiket nem szakította el. Ezek az egyházak elismerik a hitelméleteikben és hitgyakorlataikban kialakult különbségeket, de egyetértenek a hittanaik eredetiségében és a Krisztus testéhez való tartozás fontosságában. Ilyen közösség létezik többek között például

• a katolikus (nyugati és Rómával egyesült keleti) részegyházakat alkotó egyházak között, vagy
• az ortodox egyházakat alkotó mintegy 16 független egyház között
• a kopt (egyiptomi), örmény, eritreai és indiai egyházak között (antikhalkedóni egyházak)
• az evangélikus, presbitárius egyház, az Amerikai Reformált Egyház és a Krisztus Egyesült Egyháza között
• az európai Krisztusban Hívő Nazarénus Gyülekezetek és az amerikai Apostoli Keresztény Egyház között.

A három fő irányzat

Katolicizmus

A katolicizmus a hívei szerint nem csupán a kereszténység egyik ága, hanem a keresztényeknek Rómához, azaz a pápához hű közössége, tulajdonképpen maga az Egyház. „Te Péter vagy – azaz Kőszikla, és én erre a sziklára építem Egyházamat és a pokol kapui sem vesznek erőt rajta” (Máté evangéliuma 16,18). Jézus Krisztusnak ezek a szavai a katolikusok számára világosan megmutatják, hogy Pétert, az apostolfejedelmet nevezte ki utódjának, mielőtt elhagyta volna a földet. A katolikus egyház hű maradt ehhez a parancshoz, és azóta is Péter utóda, a római pápa az egyház feje. A nagy egyházszakadásig ezt tulajdonképpen senki sem vonta kétségbe, bár mindig volt rivalizálás nyugat és kelet között. Az egyházszakadás után a keleti egyház már nem nevezte magát katolikusnak, csak igazhitűnek, azaz ortodoxnak.

A katolikus szó egyetemeset jelent. Az egyetemességnek bibliai alapjai vannak. Már az ószövetség prófétái hirdették, hogy az eljövendő Messiás világosság lesz a pogányok számára is. (Izajás könyve 49,6). Krisztus maga is vallotta, hogy amíg az evangélium (örömhír) nem jut el a világ összes népéhez, nem következik be a világ vége (Máté evangéliuma 24,14).

Az egyetemesség háromféle formában nyilvánul meg.

1. Földrajzi értelemben: Az Egyház a földkerekség minden részében megtalálható és az így szétszórt egyházak egyetlen családot alkotnak.

2. Személyes értelemben: Az Egyház egészen különleges módon képes alkalmazkodni, elvei feladása nélkül, minden emberfajtához, néphez, kultúrához és történelmi sajátossághoz.

3. Az Egyház tartalmazza a kinyilatkoztatás teljességét. Ezt hívják chatolicitas intensiva-nak.

A katolikus egyház meghatározása szerint a katolicizmus másik sajátossága az ortodoxia, ami igaz hitet jelent. Krisztus evangéliumát sértetlenül, teljes egészében kell átadni az utódoknak. Erre garancia az apostoli utódlás. A katolikus egyház dogmákban, azaz hittételekben fogalmazza meg az alapvető tanokat, melyek a Szentírásra (Biblia) és a szent hagyományra, azaz a szóbeli apostoli hagyományra épülnek. Maga a hittétel úgynevezett dogmafejlődés által jön létre, amely általában egy-egy vitatott témának megfelelően kidolgozott kifejtését jelenti. Ezt a zsinatok vagy a pápa ünnepélyesen hirdeti ki.

A katolikusok számára tehát a katolikus egyház Krisztus Egyházának két legfőbb jellegzetességét őrzi: az egyetemességet és az igazhitűséget. A többi keresztény felekezet szerintük, bár egyháznak nevezi magát, nem mondható a szó szoros értelmében egyháznak. Az egyház részegyházak összessége. A nyugati egyházszakadás után levált kisebb-nagyobb közösségek – például evangélikusok, reformátusok, baptisták stb. – bár fölépítették a saját szervezetüket, a katolikusok szerint nem rendelkeznek sem az egyetemesség, sem az ortodoxia követelményeivel. A pápaság elvetésével éppen attól a „kősziklától” szakadtak el, amely az egyház fennmaradásának a garanciája.

• A Vatikán honlapja
• A Magyar Katolikus Egyház honlapja

Protestantizmus

A protestantizmus a kereszténységnek a reformáció korában kialakult egyik legfőbb ága, több keresztény felekezet gyűjtőfogalma. A protestánsok a katolicizmus több tanítását elutasítják, többek között a cselekedetek (például rituális szertartások) véghezvitelétől függő üdvösség tanítását. Ezzel szemben a Jézus Krisztus kereszten elszenvedett csereáldozatára épülő kegyelemből fakadó üdvösségben hisznek. A protestantizmus legnagyobb történelmi felekezetei a lutheranizmus (az evangélikus egyházak), a kálvinizmus (a református egyházak) és az anglikanizmus (az anglikán egyház). Ezenkívül még számos igen elterjedt irányzata létezik, így az Amerikai Egyesült Államok két legnagyobb vallási felekezete, a baptizmus és a metodizmus. Az egyes protestáns felekezetekről és csoportokról részletesebben lásd a Protestantizmus szócikket!

Ortodoxia

Egyéb keresztény irányzatok

Ókeleti keresztények

Az ókeleti keresztények hét egymástól teljesen független ősi keresztény egyház tagjai. Ezek két fő csoportra oszthatók: egyfelől a hat úgynevezett antikhalkedóni egyházra („keleti ortodox” egyházak), másfelől az Asszír Keleti Egyházra.

Az ókeleti keresztények egy része az arab világban (különösen Libanonban, Irakban és Szíriában), valamint Izraelben él. A libanoni és iraki ókeleti keresztények főleg az Asszír Keleti Egyházhoz tartoznak, míg Szíriában a Jakobita Ortodox Egyház tagjai. Az arabok mellett azonban sok más nép tagjai is az ókeleti keresztények közé tartoznak, például az örmények nagy része, az egyiptomi koptok, valamint egyes kelet-afrikai népcsoportok (Eritreában, Etiópiában és Szudánban), sőt az Indiában élő nasrani keresztények is.

Arianizmus

Szentháromságtagadó irányzat.

Antitrinitarizmus

Unitarizmus

Az egyetlen magyar alapítású keresztény felekezet. Alapítója Dávid Ferenc volt a 16. században. Magyar, illetve magyar származású hívei Romániában, Magyarországon és Észak-Amerikában élnek. Tagadják a Szentháromságot, Jézust pedig csak mint embert tisztelik.

Mormonizmus

A hitük eltér a hagyományos kereszténységtől abban, hogy nem fogadják el, hogy Krisztus mennybemenetele után befejeződött a kinyilatkoztatás. Tanításuk szerint Joseph Smith 1805–1844 a modernkori proféta, aki Isten irányítása alatt megszervezte Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházát 1830-ban. Lefordított egy ősi szentírást, amit egy angyal átadott neki, és kiadta A Mormon könyve néven. Ezen a könyvön és a Biblián alapszanak az egyház tanításai. Ma az egyház központja Salt Lake Cityben, Utah államban van, és 13 millió tagot számol, amiből több mint a fele az Egyesült Államokon kívül lakik.

Milleriták (világvége várók)

Adventisták

Az újabb kori adventizmus vagy advent mozgalom a William Miller által 1831-ben indított világvége-váró mozgalomra vezethető vissza. Miller a Biblia és kivált Dániel könyvének tanulmányozásából új felismerésekre jutott, ezeknek a prófétikus bibliai üzeneteknek a hirdetése alapján az Amerikai Egyesült Államokban mintegy kétszázezren várták 1844-ben Jézus Krisztus eljövetelét. (Az advent szó jelentése eljövetel, először a sajtóban nevezték adventistáknak a mozgalom különböző felekezetekből származó követőit.) Miután Krisztus eljövetele elmaradt, a mozgalom nem szűnt meg teljesen. 1844 végén egy fiatal lánynak, Ellen Gould White-nak látomásai voltak, amelyekben magyarázatot kapott Istentől a csalódást kiváltó eseményekre. Eszerint Jézus Krisztus a prófécia alapján várt időben, azaz 1844-ben nem a Földre jött el, hanem a mennyei szentély belső részébe lépett be, ahol főpapi szolgálatának részeként megkezdte a „vizsgálati ítéletet”, vagyis a bűntörlő kegyelem gyakorlását "az Istennek házán" (I. Pét. 4,17.). A hosszú életű White asszony nem tekintendő a felekezet alapítójának (hivatalt sosem töltött be az egyházban), de az ő lelkesítő munkásságának is köszönhető, hogy a Hetednapi Adventisták Egyetemes Zsinata (angolul General Conference) 1863-ban bejelenthette a H.N. Adventista Egyház hivatalos megalakulását. Ez a legnagyobb adventista közösség ma a harmadik világ egyik leggyorsabban növekvő vallási felekezete és 2007-ben több mint 15 millió felnőtt megkeresztelt tagot tartott számon. Az adventizmusra jellemző, hogy heti nyugalomnapként nem a vasárnapot, hanem a Tízparancsolatban Isten által meghatározott szombatot ünneplik meg, tagjaik „bemerítkezés által”, azaz felnőtt keresztségben részesülnek, valamint a Sola Scriptura (csak a Szentírás) elve. A Bibliát egységes egészként kezelik, Pál apostollal együtt vallják: "A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített." (II. Tim. 3,16-17.) Ezért minden adventista szent feladatának tekinti a Biblia rendszeres tanulmányozását. Nagy tiszteletet tanúsítanak Ellen Gould White műveinek is (kb. 40 ezer oldal), akiről vallják, hogy szolgálata prófétai jellegű volt. Az adventisták 28 hitelvei között különleges, hogy a bibliai hitből kifolyólag nagy fontosságot tulajdonítanak az egészséges életmódnak, testmozgásnak és tudatos táplálkozásnak. Tagjaik jellemzően nem dohányoznak és nem fogyasztanak szeszes italt, és ajánlott a vegetariánus étrend.

Jehova Tanúi

Jehova Tanúi Istent Jehovának nevezik, ami a Jahve (יהוה) héber szóból származik. Tagadják a Szentháromságot. Jézus Krisztust és Mihály arkangyalt egy személynek tartják. Jézus szerintük nem kereszten, hanem kínoszlopon halt meg. Azt vallják, hogy az emberiség az utolsó időkben él. A csecsemőkeresztséget bűnnek tekintik. Minden napot egyformának tartanak, így még a születésnapot sem ünneplik (ez bűnnek számít).  (Forrás: wikipedia.hu)

A kereszténység és más vallások

Kereszténység és zsidóság

Az zsidó vallás messiásfogalma hasonlít ugyan a keresztényekéhez, de lényeges különbségekkel. A zsidók szerint a héber szent írásokban néhány prófécia, azaz jövendölés olvasható Dávid király egy bizonyos jövőbeni leszármazottjáról, aki a zsidó nép új vezetőjévé kenetve és Dávid trónját Jeruzsálemben újraalapítva ott örökké fog uralkodni.

A zsidó nézetben ez az eljövendő egy teljesen emberi, halandó vezér lesz, aki Dávid királyságát visszaállítja és Izrael földjét újraépíti. Ez a téma a zsidóknak az utolsó időkre vonatkozó elképzelései (zsidó eszkatológia) körébe tartoznak. A keresztények messiásfogalma ezzel szemben Jézusnak az Újszövetségben olvasható bizonyságtételein alapul, vagyis:

• Jézus volt az ószövetségi jövendölések beteljesedése (főleg Ézsaiás „Szolga Énekei”-ben (Ézsaiás könyve, 41:8-16 és 42:1-9, 49:1-6, 50:4-9, 52:13, 53:12)
• Jézus azért jött el, hogy Isten országát, királyságát (nem valami földi királyságot) alapítsa meg.
• Amikor megkérdezték tőle, hogy ő-e az eljövendő Messiás, ő csak az általa művelt csodákra és
• az általa beteljesült jövendölésekre mutatott,
• emellett magára olyan címekkel hivatkozott, amiket a zsidók a Messiásra utalókként ismertek fel
• és az isteni királyság örökösének szerepében az alázatosság példaképének mutatta be magát.

A messiási zsidóság az evangelizáló keresztények vallásos mozgalmának zsidó csoportja, mely elfogadja Jézust Krisztusnak, azaz a Messiásnak. A judaista (zsidó) vallással ellentétben ők hisznek a Szentháromságban, és vallják, hogy Jézus a megtestesült Isten. Bár legtöbbjük zsidó származású, a fővonalbeli zsidó csoportok nem tartják őket a zsidó közösség részének és ugyancsak nem keverendők össze azokkal a zsidó származású keresztényekkel, akik valamelyik keresztény egyháznak tagjai.

Kereszténység és iszlám

A kereszténység számos hitelemét az Iszlám is osztja. Így mindkettőnek hasonló nézetei vannak az egyistenhitről, ítéletről, mennyről, pokolról, angyalokról és a jövőbeni feltámadásról. Jézust a muzulmánok nagy prófétának (sőt, az egyetlen bűntelen prófétának) ismerik el és tisztelik, és olyan címekkel illetik, mint Messiás, vagy Isten Lelke, de míg a muzulmánok Jézus Krisztust Istennél alacsonyabb rendűnek („az Allahhoz legközelebbek lévők csoportjába” tartozónak) tartják a Koránban, a keresztények meglehetősen határozottan és minden kérdés nélkül hisznek abban, hogy Jézus Krisztus Isten, a Kereszténység Szentháromságának egyik lénye, az Atyával és a Szentlélekkel egyenlő istenség.

Ezenfelül mindkét vallás hisz Krisztusnak szűztől való születésében, csodáiban, gyógyításaiban, és hogy Jézus Krisztus testileg felemeltetett a mennyekbe, azonban a muzulmánok nem mennek annál tovább, hogy Krisztust szereti Isten. Szerintük Isten egy egyedülálló egyéni lény, nem a kereszténység által szélesen elfogadott Szentháromság, s ebből kifolyólag tagadják, hogy Jézus Krisztus a Fiú megszemélyesítője. Nem fogadják el Krisztus keresztrefeszítését sem, mert nem hisznek abban hogy Isten emberi testet öltött volna. A protestánsokhoz hasonlóan nem fogadják el a szentképeket, sőt még az állatok ábrázolását is bálványimádásnak vélik, és prófétájukhoz, Mohamedhez sem imádkoznak.

Más hitűek térítése

A kereszténység terjedése a történelem folyamán mindig is átlépett nemzeti különbségeken és országhatárokon, noha a kezdeti időkben többféle irányzattal és másféle vallásokkal kellett harcolnia (ilyen a perzsa eredetű manicheizmus, vagy a keresztény arianizmus, illetve a tömegerejét és transzcendentalitását egyre inkább elvesztő, de a keresztényellenesnek mondható római hivatalnoki rétegben tradicionális okokból magát tartó szinkretista jellegű pogányság). E harc nem volt mentes az üldöztetésektől sem. A kereszténység a császárkori Róma korszakának végére államvallássá lett az akkori művelt világ nagy részét uraló Rómában. Az első keresztény vallásra tért királyság Örményország (Armenia) volt.

A római birodalom összeomlása hatalmi vákuumot és káoszt teremtett a térségben („sötét középkor”). A népvándorlások eredményeképp új népek özönlötték el Európát, azonban királyaik – különféle megfontolásokból – egy idő után többnyire felvették a kereszténységet, sőt a Bibliát is lefordították (gótra például a VI. szd. második felében, Wulfilla király uralkodása alatt és az ő parancsára).

Ugyanakkor a keresztény egyházak egysége e korban végzetesen megbomlott. Ennek kevésbé hitbeli okai voltak, mint inkább a római pápa és egyes püspökségek primátusáról szóló vita. Az első szakadás a keleti és nyugati egyházra való; ezután nyugaton jellemző volt a felerősödő eretnekmozgalmak elleni küzdelem is (ezt tekinthetjük egy újabb szakadásnak is). A harmadik nagy szakadás a reformáció korában következett be. A nyugaton uralkodó katolikus és az új protestáns vallások híveinek viszonya igen mérges volt, és nem mentes az egymás megtérítésére irányuló szándéktól. A nyugati és keleti egyház harca – egyetlen keresztes háborút kivéve – általában szellemi természetű volt és békés eszközökkel folyt; nem úgy az eretnekmozgalmak elleni küzdelem és a reformáció körüli harcok. E viszony a katolicizmus más keresztény egyházakkal való viszonyát – egészen az ún. vallásháborúk kitöréséig – nagyon megterhelte. A modern keresztények – különösen nyugaton – szégyenkeznek vallásuk ezen erőszakos múltja miatt. A dogmatikai különbségek mellett, azonban, e harcoknak komoly materiális alapú okaik is voltak (egyes huszita irányzatok például a társadalom radikális reformját szándékozták véghez vinni, noha az Evangéliumokból kiindulva; hasonlóan a bogumil és hasonló eretnekmozgalmaknak is voltak anti-feudális jellegű motivációik stb.).

A politikai hatalomban lévő keresztények a más vallásúak szabad hitgyakorlatának engedélyezésében a történelem során sokszor több, máskor kevesebb toleranciát tanúsítottak. A mai kereszténységben a vallási tolerancia többnyire növekedni látszik, bár például az Amerikai Egyesült Államokban az Amerikai Kereszténység Visszaállítása nevű mozgalom igyekszik elősegíteni a szakadár hitek elnyomását, követőinek üldözését^[forrás?].

Jézus azon szavai, hogy „aki megvall engem az emberek színe előtt, megvallom azt én is az én Atyám színe előtt”, sokan értelmezik úgy, miszerint a keresztény hitre tért embernek kötelessége másokat (békésen) téríteni. Ugyanakkor ez nem következik szükségszerűen az idézett szavakból, hiszen a hit megvallásra történhet kizárólag a mások érdeklődésére való válaszul. A katolikus és protestáns egyházak tradicionális álláspontja szerint a más hitűek térítésére irányuló próbálkozás az Evangéliumokban foglalt örömhírek és az egyént boldoggá tevő krisztusi életmód (stb.) terjesztése (evangelizáció). A nagyobb keresztény egyházak modern felfogása szerint ez azonban kiegészül azzal, hogy a keresztény hitre tért személynek ezt az evangelizációs munkát elsősorban saját életpéldájának felmutatásával kell folytatnia, nem pedig egyfajta „ügynöki” munkával, amely elsősorban a legkisebb vagy legújabb egyházak (tkp. magától éretődő, a helyzetükből adódóan természetesen kínálkozó) módszere.

Annak ellenére, hogy korunk kereszténységének csaknem minden felekezete és szektája elutasítja a kereszténység katonai hódítás útján való terjesztését, mégha a más hiten lévők megtérítésének erkölcsi vonatkozásaiban közel sincs ilyen egyetértés – a szeretet általi igehirdetés általi missziós munkán keresztül történik is. Sok keresztény szervezet továbbra is feladatának, sőt kötelességének tartja megtérőket találni minden nép között.

Az utóbbi években azonban a kereszténység és más vallások közötti megbékélés ökumenikus mozgalmainak felerősödése tapasztalható. E mozgalmak helyenként meglehetősen sikeresek és ennek eredményeképpen azokon a területeken a hittérítési igyekezetek teljesen meg is szűntek.

Az ökumenizmuson túl, példa a kereszténység és más vallások egymás iránti toleráns fellépésére, az utóbbi időben tapasztalható (és katolikus részről elsősorban II. János Pálhoz köthető) „kiegyezés” a zsidó vallási vezetőkkel. Ez – az „ökumenizmus” fogalmával ellentétben – nem jelenti az alapvető hittételek összehangolásának igényét, ugyanakkor a bizonyos dolgokban való egyet nem értés nem zárja ki egymás megértését és elfogadását. Általában kielégítőnek, konfliktusmentesnek mondhatjuk a nagyobb keresztény egyházak kapcsolatát a buddhizmus főbb képviselőivel is; annál is inkább, mivel nagyon sok alapvető elvben (erőszakmentesség, a háború elutasítása) megegyezés van ezen vallások közt.

Kereszténység és erőszak

Az elmúlt két évezredben gyakran fel-feltűnő üldöztetésekben a keresztények áldozatokként és üldözőkként is részt vettek. A Krisztus utáni első három évszázadban a keresztény mártírokat a rómaiak más politikai foglyaikhoz hasonlóan keresztre feszítették vagy cirkuszaikban látványosságként az oroszlánok elé vetették őket. Az üldöztetések ezen áldozatait általánosságban vértanúnak ismerik el, mert ők a halált választották ahelyett, hogy Krisztust megtagadták volna.

Annak ellenére, hogy a keresztények széles köre az erőszak alkalmazását Krisztus tanításaival ellentétesnek tartja, a kereszténység képviselői időnként másokat üldöztek, kínoztak és öltek meg azért, mert azok megtagadták a kereszténység általuk képviselt felfogásának elfogadását. Bár a mai keresztények elítélik ezeket a cselekedeteket, a korabeli elkövetők az akkori fővonalbeli kereszténységet képviselték.

Kritikák

A kereszténység, mint vallás kritikáját az ateizmus adja. Ezen túl azonban létezik a kereszténység speciális kritikája is, melyet itt külön érdemes részletezni. Kritizálják a keresztény egyházak erőszakos múltját. (Erre példa Ellebre (1995) – lásd: Külső hivatkozások, lásd még: inkvizíció.) Ludwig Feuerbach „A kereszténység lényege” című művében azt fejtegeti, hogy az ellentét vallás és filozófia között kiegyenlíthetetlen; úgy viszonyulnak egymáshoz, mint képzelet és érzés a gondolkodáshoz, mint betegség az egészséghez. Nem az Isten teremti képmására az embert, hanem megfordítva: az ember a saját képmására teremti istenét. A túlvilági élet sem egyéb, mint az idealizált földi élet. Így a teológia antropologia lett. Friedrich Nietzsche filozófiájában a keresztény erkölcsi felfogást kritizálja, dekadensnek tartja, melyet meg kell haladni. Vannak Jézus létezését, illetve alakjának hitelességét kritizáló művek is, erről lásd a Jézus szócikk kritikai részét. (Forrás: wikipedia.hu)